Amikor az ego beszél: ’Nem tudok nélküled élni.’
Amikor az érett érzelem beszél a szerelem nyelvén: ’Rendben vagyok, mint ember. Te is rendben vagy. Tudok nélküled élni, de nem akarok, mert szeretlek Téged és szeretem aki Veled vagyok.’
Nagy a különbség a kettő között, mondhatnám egy szakadéknyi. Az egyik egy sebtapasz, a másik a boldogság élethosszig tartó bérlete. Kár, hogy az előbbivel akarsz meghódítani, vagy éppen a magadénak tudni, így nem fog menni.
Az ego az, ami szerelembe csomagolva birtokolni akar, legalább is más mellett nem bír látni, függetlenül attól, hogy boldoggá tud-e tenni. Az ego az, ami magáról beszél, a maga érdekeit szem előtt tartva cselekszik, figyelembe nem véve a te érzéseidet, vágyaidat. Az ego az, amit nem érdekel ki vagy valójában, ami nem látja, nem hallja, vagy épp ignorálja a problémáidat, amit nem érdekel hogy igazából mi van veled. Az ego az, ami nem figyel, ami nem tesz erőfeszítést hogy megismerjen, hogy örömet szerezzen, hogy fontosnak érezd magad mellette. Az egonak elég hogy vagy, támogatod, kiszolgálod, megvigasztalod, hogy a mellette való létezéseddel megteremted a meghitt kapcsolat hamis és felszínes illúzióját.
Nem taníthatom meg Neked, hogy mi a szerelem, mi az odaadás, a figyelem, a gondoskodás. Nem taníthatom meg, ha valaha is meg akarsz hódítani engem. Vagy megtaníthatom, de ne várd, hogy utána hinni fogok kettőnkben és a közös jövőnkben.
Segítek, de közben napról-napra lemorzsolok magamból egy darabot. Mosolygok Rád, de közben összezavarsz es szenvedek. Támogatlak, de súlyt helyezel a mellkasomra, elfáradtam… Elfáradtam, hogy folyton én vagyok a támasz, az energiát és szeretetet magából adó fél, hogy én vagyok aki gyengül, hogy Te fejlődhess, szárnyalhass vagy csak épp a víz felszínén maradj. Belefáradtam, hogy a tettek helyett a szavaknak, jövőbeli ígéreteknek higgyek, belefáradtam, hogy reméljek. Nekem is jár mindaz, amit én magamból az első pillanattól adok annak, aki fontos számomra. Már most megérdemlem mindezt. Nem hetek, hónapok, évek múlva. Most, már ma!
