Határozott és megtört, érzelmes és távolságtartó, megnyugtató és felkavaró. Ezek a gondolatpárok írják le a legjobban, hogy milyennek látlak most. Igen, paradox. Ahogy az érzéseim is azok Veled kapcsolatban. A kapcsolatunk egy hullócsillag sebességével járta végig a sinusgörbét. Először a magaslatot, talán idejekorán, aztán lassabb viharzás után a hullámvölgy alján lelassult a perpetuum mobile és megállt.

Elengedtelek. Elengedtelek, miután megtettem a tőlem telhetőt, odafigyeltem Rád, féltettelek, gondoskodni akartam Rólad, sokszor előnyben részesítettelek, szerettelek. Elengedtelek, mert Te nem voltál kíváncsi rám, nem voltam fontos, nem akartál gondoskodni rólam, nem akartál kényeztetni, nem szerettél, eltávolodtál tőlem. Elengedtelek és rálelni véltem végre a belső harmóniámra ismét, terveket szőttem, és Te újra feltűntél. Feltűntél, mert az elmondásod alapján hiányzom. Az én érzéseim szerint feltűntél, hogy összezavarj és hogy segítselek, támogassalak. Felkavartál és elbizonytalanítottál. Segítenék, mert fontos vagy nekem, másrészről annyi mindenkin segítettem már, hogy elfáradtam ebben a kimerítő szerepben. Arra vágyom, hogy egy kész emberrel hozzon össze a sors, aki szeret, gondoskodó, kényeztet, aki mellett megélhetem a nőiségem és elgyengülhetek végre. Szándékosan nem írom le most, hogy cserébe mit tudok, akarok, vagyok hajlandó adni, nem bizonygatok többet. Annyi biztos, nem szokásom kiegyenlítetlenül hagyni a számlát. Megérdemlem, hogy végre kapjak is, legalább annyit, amit én is beleadok az életbe.

Jó úton haladsz a saját lényed újraformálásában, de őszinte leszek, borzasztó messziről jössz. Az eszemmel tudom, hogy nem akarom megvárni, hogy mi lesz az eredmény a fáradságos és hosszú út végén. Hogy végül találkozik-e a kereslet a kínálattal. Elfáradtam és eltelt már oly sok év. A mostban akarok élni és Te most sajnos nem vagy kész. Elég volt a bizonytalanból, hogy én kell legyek a kőszikla. Már ma jár nekem a boldogság a kételyek helyett.